Az olimpia felé vezető útra lépett a muaythai
Készült2024-07-26

Július 26-án veszi kezdetét Párizsban a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok, melynek egyik kísérő rendezvényére a magyar muaythai sportág kiválóságai, Székely Anna és Nardelotti Zoltán is meghívást kaptak.
Csütörtökön délután tartotta sajtótájékoztatóját a Magyar Muaythai Szakszövetség annak kapcsán, hogy a sportág hazai két kiválósága Székely Anna és Nardelotti Zoltán is meghívást kapott a párizsi olimpiára. Jobban mondva arra a meghívásos versenyre, melynek a francia szakszövetség és az IFMA – azaz a nemzetközi szövetség — égisze alatt az olimpia egyik kísérőrendezvényének számító „Club France Exhibition” ad majd otthont augusztus 4. és 7. között.
Dudok Károly elnök elmondta, hogy ez egy igen nagy megtiszteltetés a sportágnak és azon belül a magyar muaythainak is, hiszen a több mint száz nemzeti tagszövetségét számláló IFMA tizennyolcnak, köztük a magyarnak adta meg azt a lehetőséget, hogy versenyzőt delegálhat erre az eseményre.
Hogy mennyire is lesz komoly ez a „barátságos mérkőzés” mi sem bizonyítja jobban, minthogy mindkét magyar versenyző kemény ellenfelet kapott, ami az ő tudásuk felé is egy elismerés. Az Európa-bajnoki ezüstérmes (54 kg) Székely Anna a világbajnok mexikói Laura Burgosszal, míg a kétszeres világbajnoki (75 kg) második Nardelotti Zoltán a marokkói Asszuik Juszeffel vív majd 3x3 perces mérkőzést az elitkategória szabályai szerint. Mindkét sportoló bizakodó és úgy érzi jól felkészült az előttük álló összecsapásra a francia fővárosban.
"Nem az olimpiára megyünk, de mégis odamegyünk" - foglalta össze a lényeget Vojvoda György a hazai szövetség főtitkára, aki elmondta, a Nemzetközi Muaythai Szövetség távlati célja, hogy a jövőben teljes jogú sportágként is ott lehessen egyszer az ötkarikás játékok programján a muaythai.
Kép: Magyar Muaythai Szakszövetség
További híreink
Március 24én búcsúztatják Molnár Csabát
Készült2025-03-19
Megtartotta idei danvizsgáját a kick-box szövetség
Készült2025-03-18
Elhunyt Molnár Csaba, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke
Készült2025-03-18
A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez
Készült2025-03-12
Magyar bíró a 2025-ös Világjátékok Wushu Sanda versenyén
Készült2025-03-11
Bemutatták a március végi TWG Series érmeit
Készült2025-03-10
Világjátékok 2025 – Farkas Balázs és Chukwu Hannah is kvótát szerzett
Készült2025-03-10
Újabb kvóta aerobicban!
Készült2025-03-07
Újabb magyar kvóta! – táncsportban is ott leszünk a Világjátékokon
Készült2025-03-07
Történelmi első: bemutatták a TWG első fáklyát
Készült2025-02-27