Cheerleading - Kezdődik az Egyetemi Világbajnokság
Készült2026-06-08
Rekordlétszámú mezőnnyel rendezték meg a szezon utolsó hazai cheerleading versenyét Gyöngyösön. A Cheerstars Magyar Bajnokság és Nemzetközi Nyílt Versenyen összesen 1032 sportoló lépett szőnyegre 27 egyesület képviseletében, a magyar klubok mellett lengyel, horvát és szlovén csapatok is részt vettek az eseményen.
A sportág hazai fejlődését jól mutatja, hogy a hatalmas érdeklődés miatt a versenyprogram közel 13 órán keresztül tartott. Az idei év egyik fontos újítása volt a Diákolimpiának köszönhetően bevezetett School Team kategória, amelyben négy iskola csapata is bemutatkozott. A kezdeményezés célja, hogy minél több fiatal kapcsolódjon be a szervezett versenysportba, és hosszú távon a cheerleading utánpótlásának meghatározó bázisát jelentse.
A hazai szezon lezárását követően már a nemzetközi porondon vár fontos kihívás a magyar cheerleadingre. Már elutazott a 44 fős magyar delegáció a svédországi Göteborgba, ahol megrendezik a FISU Egyetemi Cheerleading Világbajnokságot.
A magyar egyetemisták négy versenyszámban képviselik hazánkat. A Cheerleading divízióban Coed Elite kategóriában, míg a Performance Cheer divízióban Hip Hop Team, Hip Hop Duo és Pom Duo kategóriákban indulnak.
A válogatott több felsőoktatási intézmény hallgatóiból áll össze. A legtöbb versenyző a Pécsi Tudományegyetemről érkezik, de a csapatban helyet kaptak a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói is.

Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Bemutattatták a 2029-es Világjátékok sportprogramját
Készült2026-04-26
Anna Arzhanova az IWGA új elnöke
Készült2026-04-26
Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró
Készült2026-03-18
NVESZ éves versenynaptár 2026.
Készült2026-02-23
Elnöki köszönet – José Perurena IWGA elnök levele
Készült2026-02-02
Üzenet az IWGA elnökétől
Készült2026-01-05