Először Magyarországon a teqball új csillagai

Készült2025-07-08

Először Magyarországon a teqball új csillagai

Július 31. és augusztus 2. között Budapest, a BOK Csarnok ad otthon az idei első Teqball Tour versenynek, ahol Európa legjobbjai mellett az elmúlt években sikert, sikerre halmozó, több világbajnoki címet is szerző Thaiföld kiválóságai is megmérettetik magukat.

A Hungarikum sportág bár alig több mint egy évtizede indult világhódító útjára, a Távol-keleti országok térnyerésével már most új időszámításról beszélhetünk. Először, 2023-ban, a teqball első, nem európai rendezésű világbajnokságát Thaiföld fővárosa, Bangkok rendezte, de abban az évben ez a második nemzetközi teqball eseménye volt az országnak, mivel pár hónappal korábban a mesés Ko Szamuj látta vendégül a versenyzőket. A sorba beállt Kína, ahol összesen már öt alkalommal szervezték meg a Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) valamelyik világkupáját. Ráadásul, a sportág első Nemzetközi Teqball Kutatóközpontja is Pekingben nyitotta meg kapuit tavaly ősszel és a 2025-ös vk-sorozat első, illetve második állomásait is az országban rendezték, de Vietnám is egyre erősebb pozíciót épít ki magának. Bemutatkozó eseményként, paradicsomi környezetben, a tengerparton rendezte Quy Nhon az egyik Teqball World Series megállót, amely a FITEQ legnívósabb versenysorozata, majd Ho Si Minh-város adott otthon a 2024-es teqball világbajnokságnak.

A nyitás nem véletlen, ugyanis a sepak takraw nevű ősi maláj csapatjáték remek alapot nyújt a teqballhoz és ezt eddig a thaiok használták ki a legjobban. Budapesten a női, férfi és vegyespárosban is több „nagy hal” indul, hogy először küzdjenek a sportág hazájában az érmekért. Női párosban, Suphawadi Wongkhamchan és Jutatip Kuntatong, a 2023-as debütálásuk óta veretlenek tudtak maradni: hat világkupát és két világbajnoki – mindkétszer a magyar párossal döntőztek - címet nyertek. Kuntatong ráadásul női egyéniben is a világ legjobbja lett tavaly, így már háromszoros világbajnok, valamint aktuálisan vezeti a női egyéni világranglistát. Látványos játékuk kiváló védekezéssel és rendkívül pontos szervákkal egészül ki. Wongkhamchan-ról úgy tartják a sportág szakértői, hogy a férfiak között is helytállna játékával. Egyeduralmukat jól mutatja, hogy még szettet sem vesztettek, soha!

https://www.youtube.com/watch?v=wvItA5EkECk 

Világbajnoki címük hazai pályán 2023-ból.

Férfi párosban 2024-ben törték meg az európaiak hegemóniáját, amikor Sorrasak Thaosiri és Jirati Chanliang állhatott a dobogó tetejére Vietnámban. Az akrobatikus mozdulataik, az óriási lecsapásaik, és ponterős szervájuk kiemeli őket a mezőnyből. Mindketten képesek két méternél magasabbról, ollózó mozdulattal megrúgni a labdát, ami jelenleg az egyik legerősebb támadási forma a Teqballban.

https://www.youtube.com/watch?v=PULwz9lhbpg

Thaosiri és Chanliang megszerzi a vb címet egy háromszettes döntő után

Vegyespárosban lép asztalhoz az egyik legszórakoztatóbban játszó thai kettős. Wongkhamchan két év alatt utolérte a magyar Blázsovics Ádámot, mint rekordbajnok a negyedik trófeájával. A sportág egyetlen kétszeres világ-, és kétszeres Európa-bajnoka, Vasas Lea után ő tudta megismételni a bravúrt, hogy egy évben két páros kategóriában is a dobogó tetején végezzen a vb-n, viszont Wongkhamchan azóta már duplázott. Mindkét elsőséget társával, Phakpong Dejaroennel érték el, akit a válogatottban mindenki a „nagy tesóként” tisztel.

https://www.youtube.com/watch?v=zDUX4Wo-snM

Dejaroen 10 legnagyobb lecsapása

Az idei magyarországi teqball világkupa, a Teqball Tour Budapest július 31-én kezdődik a férfi páros küzdelmeivel, majd augusztus 1-én folytatódik a másik két kategória meccseivel. Augusztus 2-án, a zárónapon 12:30-kor veszik kezdetét az összecsapások a negyeddöntőkkel, és az elődöntők után 16 órától az aranymeccsekkel záródik a hazai megmérettetés.  A belépés ingyenes.

 

A sajtóakkreditáció már elindult a www.fiteq.org weboldalon. A média képviselőinek először regisztrálniuk kell az oldalon, majd bejelentkezés után az "Events -> International" menüpontban található meg a budapesti versenyt, ahol a "registration" gombra kattintva lehet elküldeni az akkreditációs kérelmüket. Az akkreditáció határideje: 2025. augusztus 1., éjfél.

Forrás és képek: FITEQ