Elrajtolt a hazai karate versenyszezon
Készült2021-01-18
Elrajtolt a hazai karate versenyszezon
A Hayashi Magyar WKF Karate Liga második fordulójával kezdetét vette a 2021-es magyarországi karatés versenyidény. Az UTE cselgáncs csarnokában január 16-17-én rendezett kétnapos viadalon 30 egyesület 300 felnőtt és utánpótláskorú karatésa vett részt. A járvány miatt a legnagyobb gondossággal lebonyolított versenyen tatamira lépett a tokiói olimpiai részvételre pályázó felnőtt válogatott sportolók többsége is.

A versenyt Dr. Mészáros János, az MKSZ elnöke Dr. Tahon Róbert főtitkár társaságában nyitotta meg.
A jó színvonalú mérkőzéseket hozott megmérettetésen a felnőtt válogatott keret tagjai és az olimpiai kvalifikációs versenyekre készülők közül többen is eredményesen kezdték a szezont: küzdelemben Hárspataki Gábor (MTK) és Molnár Dániel (UTE), formagyakorlatban pedig Nagy Botond (UTE) és Sterck Laura (MTK) is megnyerte a maga kategóriáját.
A versenyt – Falusi Márton, az MKSZ versenyszervező bizottsága vezetőjének irányításával – a Karate Világszövetség, a WKF covid szabályzata, illetve a Magyar Karate Szakszövetség járványvédelemmel kapcsolatos előírásai szerint bonyolították le.
A Hayashi Magyar WKF Karate Liga következő állomásai:
3. forduló: február 6-7., Zalaegerszeg
4. forduló: február 27-28., Szarvas
(fotók: Nagy Ákos)
További híreink
Fallabda csapat Eb - A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott
Készült2026-04-30
Fallabda csapat Eb - Vereséggel kezdett a magyar férfiválogatott
Készült2026-04-29
Légtorna Európa-bajnokságot rendeznek Budaörsön július elején
Készült2026-04-28
Bemutattatták a 2029-es Világjátékok sportprogramját
Készült2026-04-26
Anna Arzhanova az IWGA új elnöke
Készült2026-04-26
A Nemzetközi Sakk Szövetséget tagjai közé emelte az IWGA
Készült2026-04-26