Jet-ski: Korábban lesz az Európa-bajnoki futam Nyíregyháza-Leveleken
Készült2023-05-24
Ismét jet-ski Európa-bajnoki futamot rendez Magyarország. A világversenyeknek Nyíregyháza-Levelek ad otthont. Az újabb rangos események most a megszokottnál korábban lesznek, ugyanis ezúttal nem szeptemberben, hanem június 22. és 25. között szurkolhatnak a nézők a remélhetőleg minél jobb magyar eredményeknek” – mondta Czeller Béla, a Magyar Jet-Ski Szövetség elnöke.
Az idei felnőtt Európa-bajnoki sorozat Magyarországon veszi kezdetét, és Litvániában, Kupiskisban zárul. A két futam alapján avatnak bajnokokat. A junior világbajnokság viszont egy futamos lesz, és ezt ezúttal is Nyíregyháza-Leveleken rendezik meg.
„Az utóbbi években többször bizonyított a hazai szövetség és a szervező bizottság. Tavaly is elismerően nyilatkoztak a nemzetközi szövetség (UIM) képviselői, egyöntetű véleményük az volt, hogy a magyar szervezők maradandót alkottak a vízen és a szárazföldön egyaránt. Nem véletlen, hogy idén is megkaptuk a rendezési jogot” – tette hozzá Czeller Béla.
Közben a jet-skis szezon kezdetét vette az Ónodon megrendezett magyar bajnokság első fordulójával. A kategóriagyőztesek:
SKI JUNIORS GP3.3: Ifj. Komonyi Lajos
SKI VETERANS GP3: Puskás Zoltán
RUNABOUT VETERANS GP1: Kasza György
RUNABOUT GP1: Kasza György
RUNABOUT GP4: Stefán Saláth
RUNABOUT GP2: Kasza György
RUNABOUT GP3: Kasza György SKI GP1:
Szabó Barnabás SKI GP3: Jászai Csongor
Forrés: sportbánya.hu
További híreink
Elhunyt Berkes László
Készült2024-05-07
40 évvel később: a Világjátékok 2029-ben visszatérnek Karlsruhéba
Készült2024-05-03
A flag football és a cheerleading csatlakozott az IWGA családhoz
Készült2024-05-02
Május 14-én tartja éves közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség
Készült2024-04-29
Karlsruhe is pályázik a 2029-es Világjátékok megrendezésére
Készült2024-04-26
Ülésezett az NVESZ Elnöksége
Készült2024-04-26
Ünnepeltek a szumósok
Készült2023-12-20
NVESZ-Nap 2023
Készült2023-11-16