Két magyar arany a karate Eb-n
Készült2024-05-11

A karatésoknál Tadissi Martial, a para-karatésoknál pedig Kákosy Olívia is Európa-bajnoki címet szerzett a horvátországi Zadarban megrendezett karate Eb-n, amelyen 51 ország több mint 600 versenyzője indult. A magyar válogatott így három éremmel zárt, hiszen pénteken a szintén para-karatés Pátkai Andrea harmadik lett.
A férfiak 67 kg-os súlycsoportjának selejtezőiből négy győzelemmel jutott a döntőbe Tadissi Martial, akinek szombaton a montenegrói Dulovics volt az ellenfele. Kettejük szoros csatája 1-1-re végződött, de első szerzett ponttal a magyar versenyző diadalmaskodott.
Tadissi Martial korábban számos nagyszerű sikert ért el. Volt világbajnokságon és Világjátékokon is második, Európa Játékokon bronzérmes és négyszer is a dobogó harmadik fokára állhatott fel az elmúlt évtized felnőtt Európa-bajnokságain. Ezáltal az Eb-k tekintetében a zadari az eddigi legjobb szereplése, egyúttal György Dániel sikerét követően Tadissi Martial a második magyar, aki Európa-bajnoki címet tudott nyerni.
A parakaratésoknál a tavaly őszi budapesti világbajnokságon győztes Kákosy Olívia a tanulásban akadályozottak között esélyeshez méltón jutott a döntőbe. Ezt követően a fináléban is kiváló teljesítményt nyújtott: formagyakorlatára 41.4 pontot kapott, míg ellenfele, a spanyol Sanchez 40.6-ot, így para-karatésunk tovább folytatta veretlenségi sorozatát.
Kákosy Olívia 2021-es bemutatkozása óta minden világversenyen aranyérmet szerzett, a zadari viadalt megelőzően háromszor volt Európa- és kétszer világbajnok. A mostani eredménnyel pedig immár zsinórban negyedszer lett a kontinens legjobbja kategóriájában.
A harmadik magyar érmes, a Down-szindrómások között bronzot szerző Pátkai Andrea most először állhatott fel a dobogóra világversenyen.
Forrás: Turák Péter
Képek: Kis Virág
További híreink
Március 24én búcsúztatják Molnár Csabát
Készült2025-03-19
Megtartotta idei danvizsgáját a kick-box szövetség
Készült2025-03-18
Elhunyt Molnár Csaba, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke
Készült2025-03-18
A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez
Készült2025-03-12
Magyar bíró a 2025-ös Világjátékok Wushu Sanda versenyén
Készült2025-03-11
Bemutatták a március végi TWG Series érmeit
Készült2025-03-10
Világjátékok 2025 – Farkas Balázs és Chukwu Hannah is kvótát szerzett
Készült2025-03-10
Újabb kvóta aerobicban!
Készült2025-03-07
Újabb magyar kvóta! – táncsportban is ott leszünk a Világjátékokon
Készült2025-03-07
Történelmi első: bemutatták a TWG első fáklyát
Készült2025-02-27