Küzdősportok Világjátéka – Éremszerzésben bízik a jiu-jitsuban induló brazil származású magyar
Készült2023-09-04
Egy versenyző képviseli a magyar színeket jiu-jitsuban a Küzdősportok Világjátékán (World Combat Games). A szaúd-arábiai Rijádban Tereza Crisley Cordeiro de Souzának szurkolhatunk – adta hírül a multisport verseny hazai koordinációjáért felelős Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). A földharcban (abszolút kategóriában) induló Tereza az éremszerzést tűzte ki célul maga elé.
„Felvillanyoz, hogy a Küzdősportok Világjátékán is meg tudom mutatni, hogy mire vagyok képes, és képviselhetek egy olyan országot, amely megnyitotta szívét és ajtaját előttem. Ez Magyarország. Nem lesz könnyű dolgom, hiszen a küzdősportok csúcsversenye a Combat Games, itt lesznek a legjobbak.” – fogalmazott a brazil születésű sportoló.
„Több szempontból is fontos ez a világverseny. Többek között bízom benne, hogy a sportágunk is népszerűbb lesz, és én is hozzá tudok járulni a jiu-jitsu promotálásához”- tette hozzá.
A jiu-jitsus delegáció tagja Max Carvalho – Tereza edzője –Tálos Lajos, a hazai szövetség elnöke és Spalovszky Csaba, sportszakmai alelnök, aki egyben a szövetségi kapitányi feladatokat is ellátja.
„A Combat Games gyakorlatilag a küzdősportok olimpiája. Kettőzött erővel készülünk, és megtisztelő számunkra, hogy ott lehetünk a legjobbak között Rijádban, ahol több sportág is képviselteti magát. A jiu-jitsunak így ez egy fontos állomás lesz a fejlődéstörténetében” – mondta a szövetségi kapitány.
A jiu-jitsun kívül további nyolc sportágban lesznek magyarok, a Világjátékok Magyar Csapat kiutazását és Rijádban való versenyzését a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatja.
Az idei Küzdősportok Világjátékát október 20. és 30. között rendezik meg.
További híreink
Elhunyt Berkes László
Készült2024-05-07
40 évvel később: a Világjátékok 2029-ben visszatérnek Karlsruhéba
Készült2024-05-03
A flag football és a cheerleading csatlakozott az IWGA családhoz
Készült2024-05-02
Május 14-én tartja éves közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség
Készült2024-04-29
Karlsruhe is pályázik a 2029-es Világjátékok megrendezésére
Készült2024-04-26
Ülésezett az NVESZ Elnöksége
Készült2024-04-26
Ünnepeltek a szumósok
Készült2023-12-20
NVESZ-Nap 2023
Készült2023-11-16