Magyar bajnokság után világbajnokságra készülnek a fitneszválogatott legjobbjai
2026-10-15
Világbajnoki érmesek részvételével rendezik meg szombaton a fitnesz- és testépítő magyar bajnokságot a budapesti UP Rendezvénytérben. A hazai verseny egyben fontos állomása a magyar válogatott felkészülésének az október 28-án kezdődő, spanyolországi világbajnokságra. Huber István, a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnöke szerint több magyar versenyző is éremesélyesként utazhat Santa Susannába.
A magyar bajnokságon rendkívül erős mezőny várható, több olyan versenyző is színpadra lép, aki korábban világ- vagy Európa-bajnokságon állhatott dobogóra. A szakember szerint a hazai élmezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy még a világbajnokok számára sem garantált a magyar bajnoki cím.
„Olyan erős a magyar mezőny, hogy előfordulhat, egy világbajnok nem tudja megnyerni a saját kategóriáját. Aki viszont magyar bajnok lesz, annak a világbajnokságon is komoly esélye lehet a dobogóra. Ugyanakkor a legfontosabb versenyünk a vb, ezért a sportolóknak úgy kell időzíteniük a felkészülést, hogy Santa Susannában legyenek csúcsformában” – mondta Huber István.
A magyar válogatott a tervek szerint kisebb, de rendkívül erős csapattal vesz részt a spanyolországi világbajnokságon. A szövetség elnöke öt-hat dobogós helyezést is elképzelhetőnek tart, bár hangsúlyozta, hogy a várhatóan több mint ezer versenyzőt felvonultató eseményen rendkívül szoros küzdelemre számít.
„Nem a létszámra helyezzük a hangsúlyt, hanem arra, hogy a legjobb versenyzőink képviseljék Magyarországot. Bogdán Szófiától és Szabó Csillától különösen sokat várok, de mások is odaérhetnek a döntőkbe, sőt a dobogóra. Az orosz, az ukrán, a szlovák és a lengyel versenyzők nagyon erősek, így minden helyezésért komoly csatát kell vívni” – fogalmazott az elnök.
Bogdán Szófia az elmúlt években nyolc világ- és Európa-bajnoki aranyérmet gyűjtött. Huber István szerint a magyar versenyző újabb sikerekkel a sportág hazai történetének egyik legeredményesebb alakjává válhat.
A felnőtt magyar bajnokságot vasárnap Mogyoródon nagyszabású utánpótlásverseny követi, amelyen közel 400 fiatal indulása várható. A szövetség elnöke különösen fontosnak tartja a fiatalok egyre szélesebb versenyzői bázisát.
„Az utánpótlásunk az elmúlt években rengeteget fejlődött. Most közel négyszáz gyermek versenyez, a jövő tavaszi Diákolimpián pedig akár hatszáz-hétszáz indulóval is számolhatunk. A fiatalok között már most rendkívül erős a verseny, és közülük kerülhetnek ki a következő évek junior- és felnőttválogatottjai” – tette a Magyar Fitness és Testépítő Szövetség elnöke.
A Santa Susannában rendezendő világbajnokság idején a nemzetközi szövetség kongresszust és tisztújítást is tart. A magyar sportvezetés jelenleg két taggal képviselteti magát a világszövetség végrehajtó bizottságában.

Forrás: Magyar Fitness és Testépítő Szövetség/Bányász Árpád