Négy bronzéremmel zárt a magyar szumóválogatott a kontinensviadalon

Készült2026-07-01

Négy bronzéremmel zárt a magyar szumóválogatott a kontinensviadalon

Négy bronzérmet szerzett a magyar szumóválogatott a felnőtt Európa-bajnokságon. A fiatal magyar csapat több súlycsoportban is közel állt a dobogóhoz, így az éremszerzés mellett több értékes helyezéssel is gazdagodott.

Bronzérmet nyert Kaszás Elza (60 kg), Gyuricza Marcell (115 kg), Délceg József (100 kg) és Nagy Péter (92 kg).

A verseny lebonyolítását ugyan több szervezési nehézség is befolyásolta, ennek ellenére a magyar válogatott ismét bizonyította, hogy a kontinens élmezőnyéhez tartozik.

„Egy fiatal csapattal érkeztünk az Európa-bajnokságra, és a versenyzőink a felnőtt mezőnyben is kiválóan megállták a helyüket. A négy bronzérem önmagában is szép eredmény, de a látottak alapján akár hat-hét érem is összejöhetett volna. Több versenyzőnk is hajszállal maradt le a dobogóról, ami azt mutatja, hogy jó úton járunk, és a magyar szumó utánpótlása egyre erősebb” – értékelt Ancsin László, a Magyar Sumo Szakszövetség elnöke, egyben az Európai Szumó Szövetség elnöke.

A sportvezető kiemelte, hogy Gyenes Bence, Márai Kende és Zsivnovszky Péter teljesítménye is biztató volt, mindhárman közel kerültek az éremszerzéshez.

A magyar válogatott szereplése ismét megerősítette, hogy a hazai szumósport versenyzői nemzetközi szinten is versenyképesek, és a fiatal generáció előtt komoly fejlődési lehetőségek állnak.

 

Forrás: Bányász Árpád