Pétanque: Történelmi Eb-szereplés után a kapitányt kérdeztük

Készült2022-10-14

Pétanque: Történelmi Eb-szereplés után a kapitányt kérdeztük

A Palma de Mallorcán megrendezett ifjúsági Eb-n, junior leány triplett formációban, a Fonyódi Léna, Klauzer Liliána, Albert Orsolya és Fodor Lili alkotta együttes a Nemzetek Kupája második helyén végzett. Junior leány kategóriában, precíziós kilövő versenyszámban Fonyódi Léna ezüstérmet szerzett. Ezzel a „kollekcióval” a mieink a sportág hazai történetének eddigi legjobb eredményét érték el.

Havasi Rita szövetségi kapitányt, mondhatni, kárpótolta az élet, mert a Magyar Pétanque Szövetség 2020-ban jelölte ki a feladatra, ám a vírushelyzet miatt, nagy nemzetközi versenyen nem tudta irányítani a válogatottat. Most azonban rögtön egy történelmi Eb-szerepléssel kezdett.

Mit mond a kapitány a versenyzőinek, amikor kiderül, hogy átírták a sportág hazai dicsőségfalát?

Eufóriában voltunk, mondtam sok mindent, pontosan nem emlékszem. Viszont arra igen, hogy boldogan megölelem őket. Szerintem később is erre fogok emlékezni.

Számított ilyen sikerre?

Nagyon bíztam benne! Úgy mentünk ki, hogy felkészültünk, jó formában vagyunk, és hoznunk kell egy eddig nem látott eredményt.

Jó ezt hallani, főleg, hogy volt lehetőségük felkészülni.

Május óta intenzíven készültünk, minden második hétvégét ennek szenteltük. Júniusban volt edzőtábor, majd szeptember 6-11. között a lányok részt vettek a Balaton Pétanque Fesztiválon, amely az Eb főpróbájának számított. Tizenkét ország versenyzői voltak jelen, és a fiatalok nem csak egymással mérték össze a tudásukat, hanem a felnőttek között is megmutathatták magukat. Itt viszont az volt a legfontosabb, hogy a külföldi versenyzők között mozogjanak, szokják a nagyobb versenyek légkörét.

Ezek szerint elmondhatjuk, hogy egy világversenyeken járatlan csapattal írt történelmet?

Tulajdonképpen igen, mert Fonyódi Léna volt ugyan ifjúsági vb-n, de a többiek ilyen rangos versenyen még nem vettek részt.

Nem volt rá lehetőségük?

Ennek anyagi okai vannak. A pétanque még nem olyan népszerű, hogy nagy terheket tudjon levenni az egyesületek, vagy a versenyzők és szülők válláról. Nagyrészt maguk finanszírozzák ezeket az utazásokat, a hazai szövetség is csak kis részt tud ebből vállalni. De ezért szerveztük a Balaton Fesztivált is: ha már mi nem tudunk külföldre utazni, hogy tapasztalatot gyűjtsünk, akkor idehozzuk a külföldieket. Persze, most leegyszerűsítettem a helyzetet, de remélem, hogy felfigyelnek a sportágra, találunk támogatókat, hogy még jobban felkészülhessünk, még több válogatotti edzőtábort szervezhessünk és mindenki úgy mehessen ki, hogy nem érzi az anyagi terheket, illetve szállíthassuk a jobbnál jobb eredményeket.

Ahogy mindezek ellenére meg is teszik. Van utánpótlás, érdekli a gyerekeket a pétanque?

Persze, hiszen ez egy izgalmas sport. Az egyesületemben, a Balaton Sportegyesületben, 60-80 gyerek bontogatja a szárnyait, ebből 42 igazolt versenyző, közéjük tartozik a most remekül szereplő Fonyódi Léna, Klauzer Liliána és Albert Orsolya is. Lénát és Liliánát 2020-ban igazoltuk át a Sárvári Sakk Club pétanque szakosztályából, ahol Kasza Gyula edző szerettette meg velük a sportágat és indította el őket a versenyzésben. Meg kell említenem Bándli Ádámot is, akit szintén Sárvárról igazoltunk át. Ádám a hazai férfi mezőny élvonalához tartozik, és ő is ott volt az Eb-n.

Ön is nagy fegyverténynek tartja Fonyódi Léna egyéni ezüstjét?

Természetesen. A junior korosztály 14-18 éves korig tart, és ő 15 évesen lett ezüstérmes! A negyeddöntőbe jutáskor 34-gyel junior lány csúcsot állított fel. Igaz, hogy a fináléban a spanyol lány 41 pontot lőtt, így átvette a ranglistavezető helyet, de ez akkor is csodálatos eredmény.

Mi a következő nagy kihívásuk?

Sikeresen felkészülni, kijutni és szép eredményeket elérni a jövő évi világbajnokságon. Nem lesz könnyű, hiszen ott vannak például a nagyon erős ázsiai versenyzők, de mi nem rájuk, hanem elsősorban önmagunkra szeretnénk koncentrálni az elkövetkezendő hónapokban.

Mit üzenne a szülőknek, fiataloknak, miért válasszák a pétanque-ot?

Minden nehézség ellenére, ez mégiscsak egy olcsó sportág, hiszen párezer forintért lehet gyakorlógolyókat venni. Azoknak, akik nem férnek a tűz közelébe a látványsportokban, van lehetőségük itt eredményeket elérni, sikerélményeket gyűjteni. A szabadban, friss levegőn, jó közösségben űzhet egy stratégiai játékot, amely az agyat is edzi. Hétéves kortól bárhol, bárki játszhatja, de a minőségi szabadidő eltöltésére is kiválóan alkalmas, így inkább azt üzenem: próbálják ki, mert a pétanque mindenkié!

Fotók: Pétanque Szigliget - Balaton SE