Rekordlétszámú ifjúsági mezőnnyel rajtolt el a Szatymazi Vitorlázórepülő Bajnokság
Készült2026-07-20
Július 17-én megkezdődött Szatymazon az Ifjúsági és Női Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokság, valamint a Peach Cup nemzetközi vitorlázórepülő-verseny. A július 25-ig tartó eseményen három versenyosztályban több mint harminc pilóta méri össze tudását, a hazai mezőny mellett külföldi résztvevők is rajthoz állnak.
Az idei bajnokság legkiemelkedőbb eredménye már a rajt előtt megszületett: 20 fiatal versenyző nevezett az ifjúsági kategóriába, ami országos rekordnak számít, és európai összehasonlításban is figyelemre méltó létszám. Eddig ilyen nagyságú ifjúsági mezőnnyel csupán Anglia, Franciaország és Németország nemzeti bajnokságai büszkélkedhettek.
A rekordnevezés fontos mérföldkő a magyar vitorlázórepülés történetében. Egyértelmű visszajelzése annak, hogy a klubok, az edzők, valamint a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség utánpótlás-nevelő munkája eredményes, és egyre több fiatal választja ezt a különleges, nagy felkészültséget igénylő sportágat.
A sikerhez jelentős mértékben hozzájárult a HungaroControl támogatása is. A vállalat szponzorációja nélkül nem valósulhatott volna meg ilyen létszámú ifjúsági versenymezőny. Hozzájárulásuk lehetővé teszi, hogy a fiatal pilóták magas színvonalú körülmények között szerezzenek versenytapasztalatot, fejlődjenek, és felkészüljenek a jövő nemzetközi megmérettetéseire.
Szintén örömteli fejlemény, hogy az elmúlt évek létszámproblémái után idén ismét sikerült megrendezni a Női Nemzeti Vitorlázórepülő Bajnokságot, amely újabb fontos lépést jelent a női vitorlázórepülés hazai fejlődése szempontjából.
Forrás: Magyar Repülő és Légisport Szövetség
További híreink
Az IWGA Constance Terriert nevezte ki vezérigazgatónak
Készült2026-07-16
Bemutattatták a 2029-es Világjátékok sportprogramját
Készült2026-04-26
Anna Arzhanova az IWGA új elnöke
Készült2026-04-26
Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró
Készült2026-03-18
NVESZ éves versenynaptár 2026.
Készült2026-02-23
Elnöki köszönet – José Perurena IWGA elnök levele
Készült2026-02-02