Rekordszámú részvétellel aratott sikert a 2023-as Magyar Parasport Napja
Készült2023-02-23

Kibővült programokkal, idén hatodik alkalommal rendezte meg a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) a Magyar Parasport Napját (MPN).
Az eseménysorozat keretén belül megemlékeztek elhunyt paralimpiai bajnokainkról, Lélekmozgató programra invitálták az óvodásokat, az iskolásokat, a felsőoktatási intézményeket és a külhoni magyar nyelvű tanintézményeket, valamint konferenciát szerveztek a CSR For Parasport címmel.
A szervezet és meghívott vendégeik lerótták kegyeletüket azon paralimpiai bajnokok előtt, akik sajnos már nem lehetnek köztünk. A Parlament melletti Olimpia Parkban tartott koszorúzáson Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, Balogh-Madár Emese, V. kerület alpolgármestere, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Szekeres Pál, az MPB tiszteletbeli elnöke, Szabó Gabriella, az Olimpiai Bajnokok Klubjának tagja, Szöllösi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke vettek részt.
A Magyar Parasport Napjának népszerűsítését ismét két nagykövet segítette, egy ép, valamint egy fogyatékossággal élő sportoló: Krajnyák Zsuzsanna, tizenkétszeres paralmpiai érmes kerekesszékes vívó, és Szatmári András olimpiai bronzérmes kardvívó. A két kiváló sportoló igyekezett minden kiemelt programon részt venni, képviselni a hazai parasport mozgalom értékeit.
A sportért felelős államtitkár tiszteletnyilvánító beszédében kiemelte a Magyar Parasport Napjának fontosságát, és köszöntét fejezete ki mindazoknak, akik segítségével újfent megvalósulhattak az országos nap programjai.
A Magyar Paralimpiai Bizottság a FODISZ szakmai támogatásával idén is tartalmas programokkal készült. Ebben az évben meghirdetett Lélekmozgató programra az óvodások, iskolások, valamint a felsőoktatási intézmények hallgatói mellett, a határon túli magyar nyelvű oktatási intézmények is csatlakozhattak.
A FODISZ és megyei tagszervezetei által koordinált program ismét nagy sikerrel zajlott le, idén 550 intézmény csatlakozott a megemlékezéshez és foglalkozott szemléletformáló beszélgetések, aktív parasport-foglalkozások keretében a magyar parasport és a fogyatékossággal élők témájával országszerte.
A megszokott módon, ebben az esztendőben is bővült a Magyar Parasport Napjához kapcsolódó programsorozat palettája, idéntől a külhoni magyar létesítmények csatlakoztak a szervezet által megvalósított kezdeményezéshez. Az oktatási intézmények számára a Magyar Paralimpiai Bizottság és a FODISZ segédlettekkel, filmekkel, videókkal, háttéranyagokkal segítették a színvonalas megemlékezést, akár személyes részvételű eseményeknél, akár digitális, online platformokon történő aktivitások esetében.
Az óvodás és kisiskolás korosztály számára idén is Bartos Erika érzékenyítő meséi és rajzai segítették a Lélekmozgató program megvalósítását.
A korábbi hagyományokhoz híven, az MPN2023 kiemelt programjaként, nemzetközi konferenciát rendeztek a Magyar Sport Házában CSR For Parasport címmel.
Az eseményről további, bővebb beszámolót itt találnak.
Forrás, fotó: MPB
További híreink
Teke Eb – Hári és Móricz is bronzérmes lett
Készült2025-02-07
Dubajban folytatódik Molnár Martin közel-keleti F4-es szezonja
Készült2025-02-07
Superenduro GP - Rekord nézőszám várható az MVM Dome-ban
Készült2025-02-07
Teke-vb 2025 – Bemutatták a hivatalos logót és a honlapot
Készült2025-02-06
Baji Balázs vezetésével új háttérintézmény alakult a sportirányításnál
Készült2025-02-06
Több érem várható a korosztályos karate Eb-n
Készült2025-02-06
Merész célok és szoros együttműködés: A magyar sport új lendületet kap
Készült2025-02-05
A magyarok voltak a legjobb külföldiek a kick-box Európa-kupán
Készült2025-02-04
Nagy megtiszteltetés érte a magyar harcművészt
Készült2025-02-04
Hetedik helyen végzett a magyar női floorball-válogatott a vb-selejtezőn
Készült2025-02-03