Új elnök irányítja a Magyar Korfball Szövetséget!
Készült2024-02-05

Dr. Cselik Bence váltotta az elnöki poszton Bóné Zoltánt. A sportvezető négy évre kapott megbízást a sportág közgyűlésétől. Munkáját az elnökségben Erdei Attila és Szederkényi Márton segíti majd.
A Németh Angéla érdemrenddel kitüntetett sportszervező elmondta, céljuk a sportág népszerűsítése. „Nagy hangsúlyt fektetünk az egyetemi sport hazai megerősítésére korfballban, és szintén kiemelt projektként kezeljük a szakember képzést. Mindezeken túl nagyon fontos a láthatóság is. Ezen nagyot lendíthet áprilisban a válogatott kijutása a soron következő, Kínában megrendezendő Világjátékokra, melyre jó esélyeink vannak. Reméljük, hogy a korfball egyre nagyobb nyomot tud hagyni az előttünk álló időszakban a magyar sportpalettán." – mondta Cselik Bence.
Cselik Bence, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának adjunktusa. Okleveles sportszervező, rekreációs szakember, valamint kosárlabda és sportoktató. A Magyar Sporttudományi Társaság tagja, korábban több vidéki sportszervezetnél látott már el különféle sportszervezői-sportvezetői feladatokat.
A korfball a világ egyetlen koedukált labdajátéka, és Magyarországon is egyre jobban fejlődik.
Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Március 24én búcsúztatják Molnár Csabát
Készült2025-03-19
Megtartotta idei danvizsgáját a kick-box szövetség
Készült2025-03-18
Elhunyt Molnár Csaba, a Magyar Rádióamatőr Szövetség elnöke
Készült2025-03-18
A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez
Készült2025-03-12
Magyar bíró a 2025-ös Világjátékok Wushu Sanda versenyén
Készült2025-03-11
Bemutatták a március végi TWG Series érmeit
Készült2025-03-10
Világjátékok 2025 – Farkas Balázs és Chukwu Hannah is kvótát szerzett
Készült2025-03-10
Újabb kvóta aerobicban!
Készült2025-03-07
Újabb magyar kvóta! – táncsportban is ott leszünk a Világjátékokon
Készült2025-03-07
Történelmi első: bemutatták a TWG első fáklyát
Készült2025-02-27