Utánpótlás erőemelő vb: A magyar fiatalok több érmet is szereztek!
Készült2023-09-06
Remekeltek a magyar fiatalok a romániai klasszik ifjúsági és junior erőemelő világbajnokságon!
A kolozsvári vb-n Jucha Ada Imola, Pál Dorka is összetett bronzérmet szerzett. Utóbbi versenyző guggolásban vb-ezüstöt nyert. Jucha Ada Imola a 43 kg-os súlycsoportban 187,5 kg összetett eredménnyel végzett harmadikként, Pál Dorka a 76 kg-os súlycsoportban 387,5 kg összetett eredménnyel lett vb-bronzérmes úgy, hogy az összetett eredménye is országos csúcsnak számít, emellett guggolásban ifjúsági országos csúccsal végzett (152.5 kg), és felhúzásban is nemzeti rekordot döntött, miután 167.5 kilogrammal végzett. Erőemelésben három fogásnemben versenyeznek az indulók. Guggolásban, felhúzásban és fekvenyomásban. A megmérettetéseken fogásnemi érmeket is osztanak.
Jucha Ada Imola
Pál Droka
Susa Olivér új országos csúccsal (215 kg) nyerte a fekvenyomást, Gyöngyösi Adél pedig 2. lett ugyanebben a fogásnemben. Póta László is feliratkozott az éremszerző fekvenyomók listájára, ő is ezüstérmes lett. Hubert Dániel két fogásnemi érmet is begyűjtött: guggolásban ezüstöt, felhúzásban bronzot szerzett. A Magyar Erőemelő Szövetség információi szerint összesen 17 (!) országos csúcs dőlt meg a vb-n, ezek közül több nem korosztályos, hanem felnőtt rekord.
Póta László
Hubert Dániel
A válogatott szereplését az edzők mellett a többszörös erőemelő világbajnok Árvai István ifjúsági és junior erőemelő szövetségi kapitány, Schauer Kornél alelnök, és Berke Lóránd elnök segítette. Dittler Anna és Fekete Miklós (open erőemelő szövetségi kapitány) nemzetközi bíróként vettek részt a világbajnokságon!
Forrás: Bányász Árpád
További híreink
Elhunyt Berkes László
Készült2024-05-07
40 évvel később: a Világjátékok 2029-ben visszatérnek Karlsruhéba
Készült2024-05-03
A flag football és a cheerleading csatlakozott az IWGA családhoz
Készült2024-05-02
Május 14-én tartja éves közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség
Készült2024-04-29
Karlsruhe is pályázik a 2029-es Világjátékok megrendezésére
Készült2024-04-26
Ülésezett az NVESZ Elnöksége
Készült2024-04-26
Ünnepeltek a szumósok
Készült2023-12-20
NVESZ-Nap 2023
Készült2023-11-16