Világjátékok 2022 – Karatés akklimatizáció
Készült2022-07-03
A karatésok New Yorkban akklimatizálódnak. Az idei Világjátékokra Hárspataki Gábor és Tadissi Martial ugyanis a tengerentúlon folytatja az edzéseket.
"Minden rendben, megérkeztünk. A budapesti indulás 2 óra késéssel indult, de az NVESZ-iroda flottul reagált, átfoglalták a járatunkat a lehető legkorábbi következő járatra, így az eredeti időpontokhoz képest 3 órával később megérkeztünk New Yorkba. Keddig vagyunk itt, addig a már meglévő sportkapcsolatoknak köszönhetően tudtak nekünk napi edzéslehetőséget biztosítani” – mondta Tadissi Martial.
„A szakági sportszövetség és a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) igyekszik megteremteni a feltételeit annak, hogy az időzóna eltérés a versenyre teljesen kisimuljon, és a versenyzők a legjobbjukat tudják hozni.” – tette hozzá dr. Tahon Róbert sportági kísérő.
A nem olimpiai sportágak seregszemléje július 7-én kezdődik az egyesült államokbeli Birminghamben és 17-éig tart. A magyar színeket 17 sportágban 58 versenyző képviseli.
További híreink
Dobogós helyekkel kezdett Tim Gábor az Eset GT Sprint bajnokságban
Készült2024-05-03
Több mint 300-an kick-boxoltak Nádudvaron
Készült2024-05-02
Fallabda – A dánok ellen nyertünk!
Készült2024-05-02
IKF Strandkorfball Világbajnokság
Készült2024-04-30
Május 14-én tartja éves közgyűlését a Nemzeti Versenysport Szövetség
Készült2024-04-29
Mindkét nemben megvédte bajnoki címét az SZPK Komárom
Készült2024-04-29
Megvan a válogatott a karate Eb-re
Készült2024-04-26
Ülésezett az NVESZ Elnöksége
Készült2024-04-26
Kezdetét vette a teqball országos bajnokság
Készült2024-04-25