Világjátékok 2022 – Magyarország tartja előkelő helyét az éremtáblázaton
Készült2022-07-14
![Világjátékok 2022 – Magyarország tartja előkelő helyét az éremtáblázaton](/images/1572.jpg)
Magyarország a hetedik nap után is megtartotta második helyét az éremtáblázaton a Birminghamben zajló Világjátékokon. Az Egyesült Államokban versenyző Világjátékok Magyar Csapat tagjai eddig összesen 25 érmet (11 arany, 7 ezüst, 7 bronz) szereztek. Az élen továbbra is a németek állnak.
Befejeződtek a küzdelmek a kick-boxosoknál. A 70 kilósoknál Boros Petra végül az 5., az 52 kilogrammos Pálfi Viktória pedig 6. lett. Hazánkat ezúttal egy íjász képviselte a játékokon. Molnár József a csupasz íj (barebow) kategóriában tizedikként fejezte be a versenyt.
Az ejtőernyős Verebes Gábor a canopy piloting versenyszámban speed-ben 24., accuracy-ben 23., freestyle-ban 21. distance-ben pedig 24. lett.
Dr. Mészáros János, a magyar csapat delegáció vezetője szerint várakozáson felül szerepelnek a mieink. „Korábbi nyilatkozataimban már említettem, hogy akár 20 érmet is szerezhetünk Birminghamben, jelenleg 25-nél tartunk. A tagszövetségeink egyre komolyabban gondolják a Világjátékokra való felkészülést, és egyre nagyobb a rangja ennek a multisport versenynek" – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke.
A 11. Világjátékok versenyei vasárnapig tartanak Alabamában.
Fotók: Freschli József
További híreink
Az olimpia felé vezető útra lépett a muaythai
Készült2024-07-26
Magyar érmek strandkézilabdában az Európai Egyetemi Játékok zárónapján
Készült2024-07-25
Teqball – Három magyar érem Kínában, éremeső Szlovákiában
Készült2024-07-24
Magyar sikerek az Európai Egyetemi Játékokon
Készült2024-07-23
Jet-Ski Magyar Nagydíj: Kilenc magyar érem Győrzámolyban!
Készült2024-07-22
Jet-Ski Magyar Nagydíj – Lesznek magyar érmesek az Eb-n!
Készült2024-07-21
Jet-ski Magyar Nagydíj – Jó magyar kezdés, több éremesély
Készült2024-07-21
Jet-Ski Magyar Nagydíj: Rekord mezőny és feszült várakozás Győrzámolyban
Készült2024-07-19
Hat karatés érem az Európai Egyetemi Játékokon
Készült2024-07-19