ZANÓCZ NOEL A PROFI KARRIER KÜSZÖBÉN
Készült2025-12-23
Mindössze 18 éves, mégis már most a magyar motokrossz történetének egyik legnagyobb ígérete Zanócz Noel. Az orosházi versenyző tizenévesen világszintű eredményeket ért el: a 125 köbcentis géposztályban junior világbajnoki és Európa-bajnoki címet szerzett, idén pedig már az EMX250-es kategóriában is meghatározó szereplővé vált. Hazánkból elsőként Zanócz Noel indulhat a világbajnokságon 2026-ban gyári támogatású KTM csapattal, ami mérföldkő a magyar motokrossz történetében.
Noel rendkívüli pályafutása szinte egyidős a motorozással: mindössze három és fél éves volt, amikor már magabiztosan ült a motoron. Karrierjét édesapja, az egykori versenyző Zanócz Roland építi fel lépésről lépésre, aki nemcsak edzőként, hanem mentorként is kíséri fia útját.

„Teljesen ösztönből csináltuk mindezt, hiszen Magyarországon korábban még nem volt ilyen eredményes motokrossz-versenyző. Mindig hittem Noelben, és mindent ennek rendeltünk alá. Karácsony másnapján elindultunk a világba, és csak a szezon végén tértünk haza – évente közel 300 napot alszunk autóban azért, hogy az ő karrierje beteljesedhessen. Amit autodidakta módon elsajátítottunk, az eredményre vezetett. Az álmunk az volt, hogy Noel világbajnok legyen – ez már megadatott, és most további világbajnoki címekért küzdünk” – mondta Zanócz Roland.
Az apa-fia páros munkája nemzetközi szinten is felkeltette a figyelmet: a KTM gyár 2+1 szerződést kötött velük, a versenyeken pedig a holland Venrooy csapat biztosítja a szakmai hátteret és a technikai kiszolgálást. Emellett végre hazai támogatás is érkezett: a Raorg Translog Kft. képviseletében Kerék Balázs, egykori raliversenyző állt a fiatal tehetség mellé, aki segítői feladatokat is vállalt.
Az apa–fia páros munkája nemzetközi szinten is felkeltette a figyelmet: a KTM gyár 2+1 éves szerződést kötött velük, a versenyeken pedig a holland Venrooy csapat biztosítja a szakmai hátteret és a technikai kiszolgálást.

Kerék Balázs – a finnországi Kymiring társtulajdonosa – személyesen is meggyőződhetett Zanócz Noel kivételes képességeiről, amikor a fiatal magyar versenyző éppen a kymiringi pályán aratott győzelmet az EMX250-es mezőnyben. Véleménye szerint Noelben minden adott ahhoz, hogy a sportág abszolút csúcsára érjen.
A sajtóreggelin jelen volt Talmácsi Gábor gyorsasági motorversenyző is, akinek pályafutása különös párhuzamot mutat Zanócz Noel történetével. Talmácsi éppen 2007-ben hódította el a világbajnoki címet – abban az évben, amikor Noel megszületett. Miközben ő történelmet írt a magyar motorsportban, egy új generáció érkezett, amelynek egyik legnagyobb ígérete ma éppen Zanócz Noel. Két külön korszak, mégis közös szenvedély: a motorversenyzés. Az egyikük már példakép, a másik feltörekvő tehetség, de mindketten nemzetközi sikerekkel öregbítik a magyar motorsport hírnevét.
„Nagy szurkolója vagyok Noelnek, ezért különösen boldog vagyok, hogy az eddig elért eredményei után most újabb szintre léphet, méghozzá egy gyári támogatású szerződéssel. Húsz évvel ezelőtt én is KTM színeiben versenyeztem, ami a karrieremben is meghatározó állomás volt. Ugyanez a lehetőség áll most Noel előtt is: olyan szakmai hátteret kap, amelyben tovább fejlődhet és újabb szinteket érhet el” – mondta Talmácsi Gábor gyorsasági motoros világbajnok.

Zanócz Noel elmondta, hogy az együttműködés még viszonylag új, ugyanakkor a felkészülés már megkezdődött, ami óriási lépést jelent a karrierjében. „Húsz világbajnoki forduló vár rám, és ebben a szakágban korábban még egyetlen magyar versenyző sem jutott el ideáig – erre rendkívül büszke vagyok.
Mindent meg fogok tenni azért, hogy méltó módon képviseljem a hazámat. Idén ültem először 250 köbcentis motorra, ami nagy váltás volt a 125-ös kétütemű motor után, ennek ellenére már a második helyet is sikerült megszereznem, ami ebben a mezőnyben ritkaságnak számít. A négyütemű motor kifejezetten fekszik nekem, könnyebb vele versenyezni, igaz, a világbajnoki mezőny rendkívül erős lesz, de nagyon várom a kihívást” – mondta a fiatal versenyző.
A Magyar Motorsport Szövetség elnöke, Hermann Henrik szintén büszkeségének adott hangot, kiemelve: Tamácsi Gábor világbajnoki sikere után közel két évtizeddel újra olyan magyar versenyző állhat a világbajnokság kapujában, ami példaképként szolgálhat a következő generáció számára, és új lendületet adhat a fiatalok motorsport iránti elköteleződésének.

Forrás: TRP Hungary Kft.
Képek: Sári Péter
További híreink
Új főtitkár a Magyar Korfball Szövetségnél
Készült2025-11-04
Törőcsik Zsófia: a mélységi világbajnokság jutalomjáték volt
Készült2025-10-15
Ilyen volt az ünnepélyes csapatfogadás – videó
Készült2025-10-03
A WADA közzétette új, 2026-os tiltólistáját
Készült2025-09-30
IWGA Sportolói Bizottság 2025–2029: Végleges összetétel jóváhagyva
Készült2025-09-03
Zombán „járt” a Világjátékok
Készült2025-09-02